|
Ez a fotó a következő kísérőszöveggel keringett a neten:
"Egy óriás csontváza - Szaúd-Arábiában gázfeltárás közben óriási emberi csontvázra leltek
Az Arab-sivatag délkeleti részében gázfeltárás közben egy elképesztő méretű emberi csontvázra leltek. Az Arab-sivatag ezen részét "Rab-Ul-Khalee"-nek hívják (kb. "Üres Negyed"-nek). A felfedezést az Aramco Exploration csapata tette. A Korán-ban Allah kinyilatkoztatta, hogy óriási méretű embereket teremtett, olyanokat, akiket azóta sem teremtett újból. Ők voltak az Ád-ok (Aad-ok), akikhez Húd próféta ellátogatott. Nagyon magasak, nagyok és erősek voltak, például képesek voltak egy fatörzs köré kulcsolni a karjaikat és úgy kihúzni a földből. Később Allah és a próféta ellen fordultak, és Allah minden szabályát áthágták. Büntetésből Allah elpusztította őket.
Az iszlám tanítói Szaúd-Arábiában állítják, hogy az Ád-ok maradványait találták meg. A szaúdi katonaság biztosította a teljes területet, és az Aramco munkatársain kívül senki sem teheti be a lábát oda. A felfedezést titokban tartották, de egy katonai helikopterről készült fotó kiszivárgott és felkerült a szaúdi netre. Figyeld meg a képen, hogy mekkora is az óriás csontváza a két régész alakjához képest!"

A legtöbb vallás spirituális könyve beszél óriásokról, akik réges-régen éltek a Földön, ez a fotó azonban nem bizonyítja egyiket sem, tekintve, hogy hamisítvány.
A fotó a "Worth1000" honlapjáról származik. Ez a honlap több kategóriában versenyeket rendez manipulált fotók készítésére (bármilyen digitális képszerkesztő használható), ahol a résztvevők ügyességét díjazzák is. A fenti fotó egy versenymunka volt az "Archaeological Anomalies 2" ("régészeti anomáliák 2" - "lenyűgöző régészeti felfedezések") sorozatban. A kép címe Giants (Óriások), szerzője IronKite. A leghihetőbb régészeti tréfa megalkotásának versenyében több remek alkotás született.
Ennek a kamu fotónak az eredetije egy New York-i ásatást mutat a Hyde Park-ban. A régészek egy masztodon (kihalt, elefántszerű ormányos) csontvázának feltárásán dolgoztak. A megváltoztatott versenyfotóhoz azután valaki háttértörténetet kreált, Húd prófétával és az Ád-okkal. Az átverés komoly karriert futott be a neten, főleg miután cikket publikált róla a The New Nation, a Bangladesh-i Független Hírforrás website-ja. Ezt később megismételte egy népszerű blog is, ezúttal Indiába rakva a háttértörténetet.
Az eredeti fotó a masztodon csontvázzal


Ami pedig a Worth1000 versenyét illeti, itt látható néhány további ügyes versenymunka (nehogy a későbbiekben beugorjon nekik valaki):



Vámpír koponyája

Küklopsz koponyája

Sellő csontváza

Kockafej

Tündér

Stonehenge

Ősi foci

|